• Megvannak az ötletek!
45

Megvannak az ötletek!

Összesen 5 különböző ötletet gyűjtöttem össze, de ebből egyet 2 részre fogok osztani.

Hogyan csináltam?

Elsőnek a Google-lel kezdtem, és piszok sok ötletet találtam már elsőre is.

Ezért az Amazon-on csak ellenőriztem és mindössze pár újat gyűjtöttem össze.

Az ellenőrzés alatt azt értem, hogy megvizsgáltam, hogy milyen könyv címek vannak, vagy az adott probléma pontosan kinek is szól.

Gondosan kerültem az olyan témákat, amiben már van termékem vagy nagyon otthon vagyok, hogy ne mondhassa senki, hogy csalok, vagy előnyösebb pozícióból indulok, mint egy átlag ember.

Az Index fórumon és Gyakori kérdéseken is átnéztem a dolgokat. Az eredmény megint pár öltet, de a legtöbbel nem foglalkoztam.

Inkább az ötletek közötti döntésre használtam, mert így is elég sok ötletet gyűjtöttem be.

Végül kategóriákba rendeztem ezeket, hiszen voltak hasonló témák is.

Ezt azért csináltam, mert később egy témában lehet több termékem is, és akkor ezek nagyon jól fognak jönni.

Mit tanultam?

A legfontosabb dolog, hogy a videó felvétel a lépésekről borzasztóan lassítja a munkát.

Eddig is csináltam már online oktató videókat, de ott tisztában vagyok azzal, hogy mennyi időt vesz el az elkészítésük, és a vágásuk.

Most folyamatosan beszéltem, miközben készítettem a videót, hogy látható legyen mi jár a fejemben.

Ez annyira lelassította a haladást, hogy egy fél, maximum háromnegyed órás feladatból vágás után 5 darab videó lett ami összesen kb. 2 és fél óra.

Nagyjából azt tudom mondani, hogy ha nem beszélek közben csak csinálom, háromnegyed óra alatt kétszer ennyit haladtam volna.

Erre jött még rá a videóvágás és a feltöltés ideje.

Mi lesz a következő lépés?

Folytatom a piackutatással ahogy az előző bejegyzésben elmondtam.

Annyival egészíteném ki, hogy nem elsősorban arra fogok most koncentrálni, hogy tudjam, hogy a piac elég jó-e.

Annyit tököltem az Amazonon, hogy ebben elég biztos vagyok. Minden esetre azért leellenőrzöm.
De inkább arra fogok figyelni, hogy az emberek milyen módon keresnek a témára és mik azok a pontok amikre reagálnak.

Át fogom futni a meglévő oldalakat is a témában, hogy lássam mit kínál a piac jelenleg.

Ha valamelyik témában van hírelvél fel fogok iratkozni rá, hogy lássam hogyan próbálják elérni a közönségüket.

Hé!! Nem mondtad el milyen témákat találtál eddig!!

Ha nem láttad a videókat akkor gondolom, azért olvastad el eddig, mert kíváncsi vagy rá.

Nos, még mindig megteheted, hogy csatlakozol a követőimhez és minden lépésről látod a videót, szinte csak másolnod kell.

De a követőim már úgyis olyan tuti tippeket kaptak, hogy nyugodtan megoszthatom az ötleteim veled is. Hiszen azt csak ők tudják, hogy hogyan és miért pont ezeket választottam :)

Ezek azok:

Hogyan legyek jó nő?
Internetes társkeresők - randi
Esküvő
Fotózás
Hogyan utazzunk olcsón

Amúgy soha nem egy ötlettel indulok ha pénzt szeretnék. Úgy tervezem, hogy bármelyik ötlet külön is képes legyen megcsinálni online az 1 milliót. Így biztosan el fogom érni.

Te mit gondolsz róluk? Jónak hangzanak?

Írd meg a hozzászólásokhoz a véleményed és azt is, hogy te milyen ötleteket találtál!

Kapcsolódó Bejegyzések
Harc a Facebook ellen…
Az online marketing alapjai - A csali
Álláskeresési tippek online vállalkozóknak
45 hozzászólás:
  • Dènesné Hajék katalin képe
    Dènesné Hajék k...
    máj 07, 2015 06:31 DE

    A követők videóit hol érem el?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 07:09 DE

    Már kérdezted egyszer és válaszoltam. Lépj be a 1ev.hu weboldalon és a leckék menüpont alatt találod.

    Ha nem megy küldj egy e-mailt és segítek.

  • Sikerhozo(pont)hu képe
    Sikerhozo(pont)hu (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 07:06 DE

    Amikor feliratkoztam, azt hittem, követlek. Ugyanakkor az oldalra nem találtam regisztrációs lehetőséget. Így se tuti tippek, se videók. Hogyan lehetne ezt orvosolni Péter? Ráadásul a saját név alatt, ahol a sikerhozo.hu-val szoktam írni, azt írja, hogy foglalt azonosító...hm?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 07:20 DE

    A videók azoknak a tagoknak elérhetők, akik ezt megrendelték. Az utolsó e-mailben amit kaptál van hozzá link. De ha valami problémád lenne vele, válaszolj a e-mailre, és segítek megoldani a problémát.

  • Magyar Lászlóné képe
    Magyar Lászlóné (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 07:30 DE

    Kedves Péter!
    A videót csak ezután nézem meg. A Te tippjeidből, három egyezik az enyémmel. Nekem még van három más, amire úgy láttam, hogy van kereslet.
    Üdv: Ilona

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:03 DU

    Ügyes vagy, gratulálok!!

  • Toth Ferencne Gitta képe
    Toth Ferencne Gitta (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 09:35 DE

    Kedves Peter!

    A videokat es a leckek sem jonnek be, hol erem el? A leirasokat es tajekoztatokat latom, de mindig ugyan az az oldal jon be. Nem hiszem, hogy egyedul vagyok ebben a temaban, nem vagyok egy internetes zseni.
    Udv: Gitta

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:03 DU

    Beléptél az 1ev.hu weboldalon?

  • Lorkné Sz. Gyöngyi képe
    Lorkné Sz. Gyöngyi (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 10:05 DE

    Sziasztok!
    Nem tudom, hogy mi lehet a gond nálatok, mert én mindig el tudom érni a videókat az 1év oldalán, ha belépek a tagsági felületre.
    Talán az zavart meg benneteket, hogy a többi tananyagtól eltérően, nem rögtön a leckéket látjátok, hanem előtte van egy pár mondat, amit a Péter írt.
    Az utolsó mondata így szól: A zárt tananyagokat és a bejegyzéseket itt követheted: EZ UTÁN A MONDAT UTÁN TALÁLOD AZT A LINKET AHOL A VIDEÓK VANNAK.
    Remélem, ez segített megtalálni a keresett oldalt.
    2 téma nálam is ugyanaz, mint nálad, Péter, de akkor választok másikat. :-)
    Üdv: Gyöngyi

  •  dr. Sándor Gábor képe
    dr. Sándor Gábor (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 17:44 DU

    Az ötletem:
    -Jogi szakvizsga felkészülési segédlet,

    -Áfa visszatérítési kalauz külföldi székhelyű vállalkozások számára

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:04 DU

    Gratulálok, jó ötletek!

  • Anonymous képe
    Anonymous (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 19:45 DU

    -Szepsegapolas, divat, oltozkodes
    -Otthon elkeszitheto dolgok -diy
    -Szerelem, parkapcsolat, szex
    -Fozes, konyhai praktikak
    Van meg, de az hasonlit a tiedre. Mit gondolsz ezekrol? Bar h ezeken belul mi azt meg nemtudom...Nekem is eszembejutott az online tarskereso, es a hogyan utazzunk olcson.

    Udv,
    Hajni
    Hajni

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:05 DU

    Nagyon jó az irány, kicsit nekem általálosak. Ha pontosítanád egy picit,még ennél is jobb lenne.

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 21:17 DU

    Mindjárt benézek az 1ev.hu oldalon a Nullától 1 millióig menüpontban, de én is megosztom előtte, milyen témákban szeretnék tevékenykedni:
    zene - music
    dalszövegek - lyrics
    zeneszerkesztő programok, ingyenes letöltések
    youtube music videos, Guitar lessons

    Én egy zenekedvelő ember vagyok, ezért az Amazonon is megnéztem a Best Seller lemezeket, meg az index fórumon a legkedveltebb témákat. Remélem, ebben a témakörben is lesznek sokak számára érdekes témák!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:06 DU

    Ügyes!! A hangszeres oktatás szerintem is tuti téma.

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 21:25 DU

    Beléptem a Nulláról az 1 millióig az interneten menüpontba, de a nyilvános blogon nem tudtam regisztrálni fiókot! A zárt tananyagok mikor lesznek feltöltve? Ott nem látok se videót, se bejegyzést!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:07 DU

    A leckék menüpontban görgess le és a legalsó doboz, legalsó linkjénél találod.

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila (nem ellenőrzött)
    máj 08, 2015 21:55 DU

    Azt csináltam: Leckék - alul Nullától az 1 millióig az interneten, eddig tiszta, a nyilvános blogot is elérem, de ezen a blogon se fiókot nem tudok regisztrálni, se a zárt tananyagokat és bejegyzéseket nem érem el! Ide kattintva a címsoron kívül semmi nincs! Légyszíves, nézz utána, hogy itt miért nem elérhetők a tananyagok!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 09, 2015 00:31 DE

    Az oldal ahol be kell lépned az 1ev.hu nem az 1millio.1ev.hu. Oké? Tehát a címsorra kattintva lenyílik egy doboz. és a dobozban található szöveget olvasd végig. Ott meglesz. Írj egy e-mailt ha még ezután sincs meg.

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila (nem ellenőrzött)
    máj 09, 2015 21:48 DU

    Köszönöm, hogy segítettél, mostmár hozzáférek az anyagokhoz! Sikerült belépni a menübe!

  • Kulcsár Balázs képe
    Kulcsár Balázs (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 21:36 DU

    Tudod, hogy kettőn magam is dolgozom és bőven van benne lehetőség különböző termékekre. Kíváncsi vagyok, hogy az ötből melyik lesz nálad a befutó végül, persze gondolom a piackutatás sokat nyom a latba.

    Engem az utolsó érdekelne a legjobban =)

    Üdv. Balázs

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:08 DU

    Igen, jó eséllyel foglalkozni fogok vele :)

  • Com képe
    Com (nem ellenőrzött)
    máj 07, 2015 21:59 DU

    "A legfontosabb dolog, hogy a videó felvétel a lépésekről borzasztóan lassítja a munkát." ... "Ez annyira lelassította a haladást, hogy egy fél, maximum háromnegyed órás feladatból vágás után 5 darab videó lett ami összesen kb. 2 és fél óra."
    Jaj, ne sajnáltasd már magad Péter. :)
    Meg vagy rendesen fizetve. :)

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 07, 2015 22:14 DU

    Ha azt hiszed, sajnáltatom magam, valamit nagyon félrértettél. :)

    Bár szerintem, piszok olcsó vagyok ahhoz képest hogy mit adok, de ha még egyszer ránézel csak erre az oldalra magadtól is rá fogsz jönni valamire. Remélem legalábbis. :)

    Azért mondtam el ezt, hogy akik csinálja utánam annak legyen egy mintája, hiszen nem tudja mennyi idő ez valójában. Ezt ezért minden lépés esetében le fogom mondani.

    A mit tanultam rész pont erre szolgál és hogy megosszam, ha hibázom útközben.

  • Com képe
    Com (nem ellenőrzött)
    máj 09, 2015 14:24 DU

    Értem
    Köszi.
    Vagyis ezt is meg kell tudnia, annak aki ezt tanulja. :)
    Mi időigényes, vagy min lehet elcsúszni.

  • Miksa képe
    Miksa (nem ellenőrzött)
    máj 08, 2015 08:53 DE

    Üdvözlet Péter,
    Az első két ötleted nálam is az első kettő lett, azzal, hogy egy kicsit más a megfogalmazás ( Alakformáló, fogyókúrázó testedzési tanácsadás - amit két témára osztottam, az egyik a fogyókúra, a másik a testedzés otthon, egyszerűen - és Internetes ismerkedési klub szégyenlőseknek, bár én a szégyenlős szót kihagytam a megfogalmazásból és körülírtam a dolgot, mert azt hiszem, senki sem szeretné bevallani, hogy ő szégyenlős). Ezt követi egy vállalkozásfejlesztési tanácsadás (Hogyan reklámozzunk olcsón és hatékonyan nem csak az Interneten)az ötödik téma pedig a szingli emberek életstílusával és problémáival foglalkozó oldal és az ezzel kapcsolatos tanácsadás, illetve információk, tárgyak értékesítése.
    Szeretném hallani a véleményedet.
    Üdvözlettel
    Miksa

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 09, 2015 22:57 DU

    Nagyszerű ötletek, gratulálok!!

  • Milán képe
    Milán (nem ellenőrzött)
    máj 08, 2015 16:47 DU

    Üdvözlet mindenkinek!

    Nálam az életmód egyes részei lettek a befutók, amelyek népszerűbbek.
    Sokan akarnak életmódot és felfogást váltani, ilyen például a fogyás is.
    Az én elképzelésem, hogy időt és próbálkozásokat spórolok a célközönségnek ezen a téren.
    Egyébként benne vagyok ebben a témában, mert végigjártam az évek során és volt is sikerélményem belőle.
    Lesz ingyenes bevezető tananyagom (első a segíteni akarás), ami teljes értékűen elmondja az alap elvieket és hasznos tippeket ad a mindennapokhoz.
    Ha az ügyfélnek tetszik a stílusom és a téma, akkor előfizethet a lényegibb, velősebb tartalmakra.
    A fizetős részben lesznek a több keresést igénylő információk és tapasztalatok.
    Lesz egy nyilvános blogom is a weboldalon belül valószínűleg.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 09, 2015 22:57 DU

    Kitűnő, jó látni, hogy elég komplett elképzeléseid vannak!

  • Dènesné Hajék katalin képe
    Dènesné Hajék k...
    máj 09, 2015 10:45 DE

    Köszönöm a türelmedet,s a segítségedet.Sikerült belépnem a követők táborába. Nagyon jól követhető minden mozdulatod. Nem kellett hozzá különösebb felkészülés. Nagy élményt jelentett megtalálni,hogy mivel foglalkozzak.Tényleg jó buli! -S ha még pénzt is keresünk ,Hát az meg.... További szép estét kívánok. Kati

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 09, 2015 22:58 DU

    Köszönöm :)

  • masason képe
    masason
    máj 09, 2015 16:06 DU

    Ebben a témakörben alapmunkának tekintem Takács Nóra:Hogyan legyek jó nő című könyvecskéjét. Az az igazság, hogy még nem olvastam, igaz én nem is akarok jó nő lenni. Azért sok puszi Mindenkinek!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 09, 2015 22:59 DU

    Én sem, bár rá fogok nézni az oldalára. De most egyelőre csak a témában gondolkozom még.

  • masason képe
    masason
    máj 10, 2015 22:12 DU

    Csak azért hoztam szóba ezt a könyvet,mert akartam, hogy tudjál róla. Tudom, hogy a szerzői jogi dolgok milyen fontosak a számodra.
    És egy technikai kérdés: mi a jelentősége annak, hogy 5 ötletet választottál ki?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 10, 2015 22:44 DU

    Igazából a szerzői jogokkal kapcsolatban. Valójában nem egy védjegyről beszélünk és nem a könyv másolatáról (bár még nem volt időm megnézni). Tehát emiatt nem aggódom. A koncepció volt nálam a lényeg a termék címénél még nem tartok.

    Azért választottam 5-öt mert minden esetben több eszközből akarom a bevételt megszerezni. Ha akarok 1 millió forintot, keresek 4-5 eszközt, ami önmagában is képes kitermelni ennyit. Így mindig elérem a célom, ha valami nem úgy működne ahogy terveztem. :)

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila (nem ellenőrzött)
    máj 10, 2015 22:29 DU

    Még jutott eszembe téma, amelyhez családtagjaim értenek, ezért a témában ők a kompetensek; de az internetes terjesztést, népszerűsítést én fogom csinálni!

    Gyógytorna munkahelyi ártalmakra:
    - álló munkát végző fizikai dolgozók egészségének megőrzése
    - ülő munkát végző, számitógépen dolgozók mozgásszervi ártalmai
    - sok járást igénylő munkák ártalmainak kompenzálása

    Szakszerű gyógytorna a fenti esetek kompenzálására, enyhítésére, megelőzésére

    Kapcsolódó kifejezések: munkahelyi gyógytorna, gerinctorna számítógépnél dolgozóknak, ergonómia, álló munka hátrányai, álló munka, üló munka, mozgásszervi ártalmak

    Porc, gerinc és térdproblémák vezetnek az index fórumban.

    Fogyás, atlétika, fitness, body building a ClickBankban található a témakörben.

    Magazines.com gymnstic, dance ...

    Ezekhez majd kapcsolódnak majd témák, amiből újabb ötletek lesznek!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 10, 2015 22:45 DU

    Nagyszerű ötletek!! Gratulálok!!

    Profin átvizsgáltad a témákat!

  • Molnár L.R. képe
    Molnár L.R. (nem ellenőrzött)
    máj 16, 2015 17:54 DU

    Szia Péter!
    Nagyon jó dolgokat írsz,figyelem és olvasom,de néha lemaradok mert néha külföldön is vagyok és nincs mindíg internetem.De magam részéről is az utazás témát hasznosnak találom és ez lesz az egyik témám. A másik pedig amihez értek a lakások felújítása prémium szolgáltatásokkal,de még ötletelek tartalomért.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 17, 2015 11:19 DE

    Nagyszerű mind a két téma!!

    Hajrá!!

  • Zsuzsa képe
    Zsuzsa (nem ellenőrzött)
    máj 18, 2015 08:48 DE

    Kedves Péter!

    Lelkesen indultam, de nem értem, miért nem történik semmi már egy hete. Vagy csak én nem találom a videókat?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 18, 2015 15:49 DU

    A videókat csak azok látják, aki megvették a tagságot, ők egy zárt felületen férnek hozzá a kiadott videókhoz.

  • Papp Ernő Attila képe
    Papp Ernő Attila
    máj 20, 2015 23:34 DU

    Péter! Mégegy szempont jutott eszembe! Azt mondtad, hogy ott van pénz, ahol verseny van! De ha pl. ide kiírtam az ötleteimet és ellopja valaki, google, amazon és hasonló vizsgálatokat megcsinálja, ahogy leírtad; akkor mégis hogy maradjon az ötlet az én szellemi termékem és a konkurencia mellett életképes? Azt mondtad, jó ötleteim, témáim vannak, de mégis levédetném, hogy ne más érvényesüljön ezáltal! Tehát az a kérdésem, hogy hogyan tudok sikeres lenni a piacon, ha nagy a konkurencia?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 21, 2015 00:12 DE

    Az ötlet nem igazán ér sokat. Rengeteg ötlet van. De a kérdés, hogy lesz-e aki megvalósítja.

    Nézd meg az ötleteimet a blogban. Semmi új nincs bennük. Bárki lemásolhatja. És léteznek már ilyen termékek. De mégis lesz belőle bevétel, mert jó piac itt.

  • Kis Alex képe
    Kis Alex (nem ellenőrzött)
    máj 29, 2015 09:20 DE

    Örülök Péter hogy nem azzal a témával nyitsz ebben a tananyagban amit mondtam neked, a telefonban. Bár nagyon hasonló de mégis más!

    Köszönöm.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    máj 30, 2015 23:56 DU

    Ez természetes. :)

    De amúgy az én témám nagyon más mint amiről te beszéltél, majd a készítés közben meglátod, hogy miért.

Szólj Hozzá!