60

Megjöttek az első rendelések

A bevétel hirtelen csap le, ha jól felépítetted a rendszered. Hát rám ez ötszörösen igaz, mert most bajban vagyok. A téma a hogyan legyek jó nő.

Hadd magyarázzam el mi történt pontosan az elmúlt pár napban.

Az eladási csatorna

Nos, az eladási csatornám piszok egyszerű volt. Egyszerű feliratkozó oldal, és e-mail tippeket kapnak kapnak az emberek.

Szóval egy kis figyelem felkeltő reklám, majd e-mailek, és végül amikor úgy érzem az emberek elég izgatottak, eladok nekik.

Tettem bele azonban egy kis csavart. A feliratkozás után, a köszönöm oldalon, megkérdeztem két dolgot.

Hány évesek. Ezt azért akartam tudni, hogy pontosabban célozhassam később a Facebook reklámot.
Miért szeretnének jobb nők lenni? Ezt pedig azért, hogy jobb e-mailek és jobb sales (eladási) szövegeket tudjak írni.

Rákerestem a gyakori kérdéseken is, hogy miért szeretnének jobb nők lenni. Persze a Google-lal csináltam, mert az oldal keresője használhatatlan. (site:gyakorikerdesek.hu jó nő)

Ráadásul végignéztem egy társkeresőt (pof.com), hogy lássam melyik korosztály mi az amire igazán vágyik.

Az eredmény 24 év alatt csak randi, 35 év felett csak hosszútávú, a kettő között vegyes. Eredetileg, több korosztályra akartam bontani, de ha ez a statisztika, hát ez a statisztika.

Elindítottam a Facebook reklámot

A reklámban ugyanaz a kép volt mint a weboldalon, és ugyanaz a szöveg. Azonnal ütött.

51 forintot fizettem egy feliratkozóért, ami másnapra lesett 18-ra, majd 20-25 forint között ingadozott 5 napig. Azért volt ilyen piszok olcsó, mert a feliratkozási arányom 24-25%-os volt, mindenféle teszt nélkül!

Ennyit jelent, ha ismered a célközönséged.

Ekkor jött a szívás. A Facebook küldött egy e-mailt, hogy a hirdetési irányelvek megsértéséért véglegesen letiltja a fiókom. Na most ez azért érdekes, mert elfogadták a hirdetést, és semmit sem változtattam.

Azonnali levélírás és hasonlók, de az a részleg aki a hirdetési fiókokkal foglakozik, nem válaszolt még. Szóval türelmesen várok.

De addig körülnéztem más helyeken. Adwords, E-target, CTNetwork. De nem volt időm foglalkozni vele.

Mielőtt lelőtték a fiókot, 2500 feliratkozó gyűlt össze.

Az e-mailek ütöttek

Az első pár napban nem volt gond, de annyira jól sikerültek, hogy az emberek elkezdték a tananyagot követelni.

Az e-maileket eleve úgy terveztem, hogy mindegyikben legyen az ingyenes tipp mellet egy azonnali eladás. Egyszerűen ez egy jó módszer. Ameddig nem volt meg a végleges salesem, egyszerűen csak annyit kértem, hogy tippeljék meg mennyibe fog kerülni a végleges tananyag.

Ezt megtették, és 3 nap után tudtam, hogyha 9 900 Ft forintért adom a terméket, akkor lesz a legnagyobb a bevétel. Ezt egy egyszerű módszerrel ki lehet számolni a tippekből.

A problémát az okozta, hogy így tudtak a végleges tananyagról és páran elkezdtek válaszolni az e-mailekre, hogy kérik a tananyagot.

Nagyon jól tudom, hogy kevesen válaszolnak e-mailekre. Ezért ha valami többször előjön, akkor azzal foglalkozni kell.

Az őrültek háza

Nem volt elég, hogy foglalkoznom kellett azzal, hogy a Facebook miért tiltotta le a hirdetési fiókomat, amin az összes weboldalam van, de ennek tetejébe a listám nem elégszik meg az ingyenes tippekkel, azonnal tananyagot akar.

Tehát elkezdtem megcsinálni a tananyagot. Egy részét írtam, másik részét hanganyagban felvettem, és legépeltettem.

Közben összeraktam a tagsági rendszert, és egy szabadúszó segített beállítani a megjelenését.

Bár még csak a tananyag elejével voltam kész, de annyi e-mailt kaptam emiatt, hogy rájöttem, csak akkor végzek vele, ha e-mail válaszolás helyett megígérem nekik és gyorsan elérthetővé teszem a fizetős tananyagot.

A sales

Ezért tegnapelőtt megírtam a két salest. Nem volt sok időm és nem voltam sales író hangulatban sem. Átfutottam a listát, hogy miért szeretnének jobb nők lenni, és gyorsan összeírtam a kulcspontokat.

Majd ezt, a korábbi e-maileket, és a felirató oldal szövegének egy részét használva, összedobtam a salest.

Arról, hogy mit fog kapni, írtam egy listát. Ehhez a tananyag kész részének a vázlatát használtam.

Estére végeztem, ezért úgy döntöttem a sales feltöltését másnapra hagyom.

Tegnap fel is töltöttem, és gondoskodtam a termék rendelhetőségéről.

Még egy aprósággal kiegészítettem. A rendelési űrlapra, csak az űrlapra, egy chat ablakot tettem, hogy ha valakinek a rendelés előtt kérdése van, fel tudja tenni.

A salest 19:48-kor indítottam augusztus 5-én.

Éjfélre 40 rendelés

Kb. 3-4 embernek segített a chat de a többiek minden kérdés vagy segítség nélkül megrendelték a terméket.

A salesből 3 változat készült. Ezeket tesztelem, hogy melyik a legjobb, de még nincs végleges eredmény. A második és a harmadik majdnem ugyanaz, csak a harmadikban benne van a felsorolás az első salesből, amiben leírom, hogy pontosan mi lesz a tananyagban.

Így alakulnak a vásárlási konverziók:

1. sales: 13,43%
2. sales: 7,58%
3. sales: 8,45%

De ez persze még változhat, mert túl kevés az adat, hogy nyertest hirdethessünk.

Ma az a dolgom, hogy elérhetővé tegyem a tananyagot, és a befizetéseket aktiváljam az oldalon.

Összefoglalás

Az előkészítés fontosabb mint a pénzkeresés. Azért szakadt minden a nyakamba hirtelen, mert jól megcsináltam az előkészítést. Foglalkoztam vele, hogy megismerjem ezeket az embereket, és törődök azzal, hogy tényleg értékeset adjak nekik.

A pénz nagyon könnyen jön, ha minden lépést helyesen megcsináltál.

Te mit gondolsz erről?

Kapcsolódó Bejegyzések
Online Marketing: Hogyan találd szíven az igazi vásárlóidat
Harc a Facebook ellen…
7 súlyos tévedés az online marketingedben, ami megfoszt a bevételtől
60 hozzászólás:
  • Gabor képe
    Gabor (nem ellenőrzött)
    aug 07, 2015 20:12 DU

    Hi Peter

    Ugy latom ez a tema hogyan legyel jo no nagyon jol megy neked.

    Gabor

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 11:47 DE

    Ja így van, mutatják is a bevételek.

    De igazából bármilyen téma jól megy. :)

  • anna képe
    anna (nem ellenőrzött)
    aug 07, 2015 20:24 DU

    en is

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 07, 2015 21:57 DU

    Szerintem nemcsak,ez a téma, hanem bármi más mehetne így. Alaposan körülnézett, vannak saját szempontjai és ezeket összeköti. Talán ennyi a titok.
    A másik a lépések kidolgozása. Azt hiszem David Allan írt könyvet a tennivalókról, és ott is a több lépésre osztható feladatok adják fel a leckét a legtöbb embernek...
    Tehát ha jól körülnézünk a világban, kidolgozunk egy lépéssorozatot, már azért sikeres lehet a megmozdulásunk, mert a legtöbb ember képtelen több lépéses dolgokban gondolkodni. Nem beazélve, ha csúzdára kerül :)

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 11:50 DE

    Így van. Nagyon jól látod, hogy mennyire fontosak a lépesek. :)

    (Amúgy a könyv a Getting things done® és elég jó.)

  • Juhász Sándor képe
    Juhász Sándor (nem ellenőrzött)
    aug 07, 2015 22:04 DU

    Helló Péter!

    Ez nagyon ütösre sikerült,örülök hogy itt lehetek,rengeteget tanulok!

    Köszönöm!

    Üdv:Sanyi

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 11:51 DE

    Köszönöm :)

  • Horváth Norbert képe
    Horváth Norbert (nem ellenőrzött)
    aug 07, 2015 22:08 DU

    Engem leginkább a termék (ebben az esetben egy tananyag) gyártási folyamata érdekelne, de az a leghomályosabb. Az ötletekkel is pontosan az a gondom, hogy kb egyikhez se értek, vagyis én magam semmilyen terméket nem tudok gyártani se ehhez, se a fotózáshoz például. Ilyenkor mit kellene tennem?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 11:53 DE

    A tananyag gyártási folyamata nagyon egyszerű.

    1) Vagy megcsinálod te, úgy, hogy elegendő kutatást végzel, és megtanulod vagy eleve értesz a témához.

    2) Találsz valakit, aki ért hozzá és vele csináltatod meg. Vagy pénzért vagy részesedésért tudsz ilyen egyezségeket kötni.

    Szóval ha nem értesz a dologhoz, keress egy szakértőt.

  • masason képe
    masason
    aug 07, 2015 22:24 DU

    Ez a bejegyzésed ütött( a fanyalgók meg hagy fanyalogjanak). Nem az a lényeg, hogy jó nő, vagy nem jó nő,hanem, hogy ezt bárki végig tudja csinálni, aki hajlandó megtenni a lépéseket.Számomra, aki követlek örömet okoztál, mert ez azt jelenti, hamarosan pénzhez jutok. Azért a kiadásokat is leírhatnád, hátha valaki pénzügyi kimutatást szeretne készíteni. Üdv: Tibi

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 12:10 DU

    Óh, semmi gond nincs ezzel. Legfeljebb sírva megyek a bankba. :)

    A kiadások még nem véglegesek, mert még nem nincs hó vége, és nem látjuk a rendeléseket.

    De összefoglalva.

    A Facebookon napi 10e Ft-tal indultam, és amikor a letiltás jött kb 7,5-e fogyott el.
    A dominnév 3048 Ft két évre, ennek az 1/24-e a havi költségem. Mivel a weboldal a szerveremen van számolok neki egy 20000 Ft-os tárhelyet egy évre. Nem kellene ennyi neki, mert a tananyag szöveges, de számoljunk bőségesen.

    Az oldalon használtam egy A/B teszt szoftvert a Visual Website Optimizert a sales változatok teszteléséhez. Ez 59$ havonta. Elvileg meg tudnám csinálni a Googel Analyticssel is ingyen, de én szeretem ezt a cuccot.

    Ezen kívül, mivel áfakörös a cég terheli 27%-os áfa, de ez sem biztos, mert lehet, hogy a pénzből olyan dolgokat veszek, amikért áfás számlát kapok, így lehet akár 0% is.

    Emellett könyvelési díj és járulékok, de mivel ez szétoszlik a többi üzletem között, egy maximum 20e ft-ra jön ki egy üzlet esetében, de inkább 10e körül van. Van még egy kis díja az e-mail küldésnek is.

    Összefoglalva a főbb kiadások:
    Facebook 67 437 Ft
    Domain 127 Ft
    Tárhley 1670 Ft
    VWO 16 715 Ft
    Jár.+Könyv. 20 000 Ft
    Email küldés: 7 082 Ft
    Össz: 98 031 Ft

    A bevételből még jön le majd a 27%-os ÁFA, de ez csak a hó végén derül ki, hogy mennyi. Az oka az, hogy a bevételek folyamatosan jönnek, plusz nem tudni, hogyan fogom költeni a pénzt. Szóval a költségek elenyészőek, de ez még arányában sokat fog csökkenni. Főleg, ha majd az újravásárlások jönnek. :)

  • BL79 képe
    BL79
    aug 08, 2015 14:52 DU

    Zseniális ember, zseniális tananyagokkal. Köszönjük Péter!
    ui.: Most már értem miért hanyagolsz...

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 18:12 DU

    Köszönöm. :) Nem hanyagollak, csak nem egyeztettünk időpont. De dobj egy e-mailt, mert hétfőtől már jó nekem. Mindig van időm ha haladni akartok. :)

  • BL79 képe
    BL79
    aug 08, 2015 22:37 DU

    Rendben. Dobok. :-)

  • Magyar Lászlóné képe
    Magyar Lászlóné (nem ellenőrzött)
    aug 08, 2015 14:55 DU

    Kedves Péter!

    Először is hadd gratuláljak sikeredhez. Én úgy gondolom,hogy mi nem azt kaptuk, akik befizettek Neked, mint amit ígértél. Volt aki tudott még többet fizetni, és akkor videón keresztül tovább vezetted őket az esetleges siker felé. Én ezt egy jól felépített piramis játékhoz hasonlítom, sajnos. Szerinted egy kis nyugdíjasnak, hol van annyi felesleges pénze, mint amit Te költöttél, hogy beinduljon az oldal? Nekem sajnos nincs. Ha nagyon őszinte vagyok, most még azt a kis pénzemet is sajnálom,amit befizettem Neked, hisz nem kaptam érte tulajdonképen semmit. 67 évesen csak azt mondom, legyél legközelebb őszintébb becsületesebb. Ez így fer azokkal szemben akik bíznak Benned!

    Üdvözlettel: Ilona

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 08, 2015 18:53 DU

    Köszönöm a gratulációt.

    De igaz, azt kaptad amit ígértünk. Az online vállalkozás tananyagot.

    De menjünk végig, pontról pontra, hogy lássuk, hogy tényleg mindent megtettél, és nálunk van a hiba.

    1) Piramis játék.

    A piaramis játék, az egy olyan módszer, hogy ahol a később belépőkből fizetik ki a régebbi belépőket. (Piramisjáték)

    Tehát itt két dolog lehet:

    A) Fogalmad sincs arról, hogy mit jelent. Ez esetben javaslom, hogy minden esetben nézd meg a Google-ben egy szó jelenetését, amit nem teljesen értesz. Mert cikis helyzetbe hozod magad. Olyan mintha az ártány szót használnád az ármány helyett. Hasonlítanak, de nagyon mást jelenek.

    B) Tudod mit jelent, de szándékosan próbálsz hazugságot terjeszteni rólunk. Ez esetben ez nagyon csúnya dolog.

    2) Egy kis nyugdíjasnak van-e annyi pénze?

    Jó eséllyel nincs. De nézzük meg ezt egy pillanatra jobban.

    A) Mennyibe került a domain és a tárhely?

    Aprópénz. Ezzel kell indulnod. Nézd meg a megtérülést. Amikor válaszolok neked, a 90e FT-ért 700e-t kaptam és még nincs vége. Még ma is jött hozzá, csak nem számoltam össze. Tehát. 7,8x-os megtérüléssel számolhatunk.

    B) Matekozzunk egy kicsit.

    Ha egy szegény nyugdíjas, összekuporgat 5e forintot, mekkora megtérülésre számíthat? 5e x 7,8 = 39e. Nem sok igaz. Na most ha ez a szegény nyugdíjas, nem csapja el ezt a 39e Ft-ot hanem visszaforgatja, mennyi lesz a megtérülése? 39e x 7,8 = 304e Ft.

    Ez már több valamivel mint a nyugdíjad. Mennyit fogsz keresni, ha ezt a pénzt is visszaforgatod?

    Gondolom nem kell tovább mondanom.

    A matek nem kerül pénzbe és a gondolkozás sem.

    C) Mi a helyzet az adóval?

    Egy ki nyugdíjas is ki tudja váltani a KATÁt. Ez a kisvállalkozási adózás, és még könyvelő sem kell hozzá. Már az első visszaforgatás után, ki vannak fizetve az adóid bőségesen, ráadásul még áfád sincs.

    3) „még azt a kis pénzemet is sajnálom,amit befizettem Neked, hisz nem kaptam érte tulajdonképen semmit.”

    Miért nem kaptad meg a tananyagot? De megkaptad.

    De olyan lusta vagy, hogy 2 hete és 1 napja be sem léptél a weboldalra. Gondolom nyugdíjasként olyan elfoglalt vagy, hogy nem fér bele az idődbe, hogy tanulj és haladj. Vagy azt gondoltad, hogy a tananyag majd megától felépíti az üzleted? A Facebook-ra sem léptél be 2 hete, vagy a tévédet sem kapcsoltad be ennyi ideje?

    Ebben a tananyagban, benne van, hogyan csinálj egy weboldalt. Megcsináltad?

    Meglepődnék.

    Megkértél valaha, hogy Péter, nézz rá a weboldalamra, mit csináljak jobban? Soha nem kértél meg.

    Tudod, hogy minden egyes hozzászólásra válaszolok, még itt is, nem csak a személyes tagságban. Mégsem látom, hogy alkalmaznád az anyagokat.

    Vagy a szövegírás tananyagokat gyakoroltad a hozzászólásokban? Nem egy írásodat sem látom.

    Nézzük, egy példát. Hogyan keresnéd meg mondjuk a gyakori kérdéseken, hogy kik írtak abban a témában, hogy jó nő? Írd be a hozzászólásokban, mi a megoldás. Ez még a tananyag elején volt.

    Látod, ez itt a probléma.

    Nem azzal van a gond, hogy nem vagyok fer. Azzal van a gond, hogy másokat hibáztatsz a kudarcaidért.

    Lehet, hogy egy olyan világban nőttél fel, ahol elmentél a munkahelyedre, nem csináltál semmit és haza vitted a fizetésed.

    Ez már nem az a világ. Itt ha szeretnél elérni valamit, tenni is kell érte. Egy tanagyért fizettél, ami ott van és elérhető.

    De én nem tanulhatom meg helyetted. És nem fogom megcsinálni helyetted. Ezért legyünk korrektek, nézük meg mit tettél meg, hogy legyen egy online üzleted. Csak mutasd meg a kész dolgokat a következő hozzászólásban. A tagok akik ugyanezt tanulják és már van weboldaluk, majd értékelik az eredményeidet.

    Úgy gondolod, hogy nem igaz amit mondtam?

    Akkor rajta, mutasd meg, hogy megcsináltad a leckéket, és nem benned, hanem bennünk van a hiba.

    Lássuk azt a weboldalt, és a kész gyakorlatokat.

  • Ruman Miki képe
    Ruman Miki (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 09:34 DE

    Szia Péter,

    Amit leírtál, az igazság. Akinek nem tetszik, elszámol magával. Gratulálok az első oldalhoz! Péter, lesz videó a tananyag összeállításáról?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 09, 2015 11:59 DE

    Köszönöm:)

    Igen, természetesen, minden lépésről.

  • Attila képe
    Attila (nem ellenőrzött)
    aug 08, 2015 22:14 DU

    Helló!
    Ez a válasz sérti a fülem, főleg az illetlen nyelvezete miatt. Nem a pajtásodnak válaszolsz. Én csak azért nem írtam ilyen véleményt, mert tudtam a válaszod rá. S azt is tudom mi a hazugság (Szerinted jó nő lesz, aki megveszi a tananyagod? S ha nem, azért nem, mert nem teszi azt, amit Te írtál, eladtál Neki? Mert lusta volt hozzá? Nem hogy esetleg azért, mert jó nőnek születni kell? Ott is egy vágyat vagy álmot lovagolsz meg, meg itt is. S vannak akik fizetnek ezért. Mint a fogyi tablettáért.). Az elmúlt 26 év csak hazugsággal terhelt. Ehhez a régen felnőtt emberek nincsenek hozzászokva. Így csaphatják be őket lépten-nyomon, akár vízóra leolvasónak álcázott betörők is, akár bankok, akár szemetet eladó semmirevalók. Honnan tudod például, hogy ez a nyugdíjas nem éppen egy rokkant ember, aki a nagy semmittevésbe rokkant bele? Még mindig azokon az utakon szaladgálsz, amit ők építettek fel!
    Szóval szerintem a tiszteletet nem szabad elhanyagolni. Egy valódi úriember nem tenné.
    S elnézést a kicsit érces írásomért! De valóban rosszul esett elolvasnom ezt a válaszod.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 09, 2015 12:13 DU

    Köszönöm a válaszod, teljesen igazad van, hogy mindenki megérdemli a tiszteletet.

    A tisztelet, azonban nem korfüggő. A tiszteletet nem lehet követelni. A tiszteletet ki kell éredmelni.

    Amikor veszek egy tananyagot, mondjuk az adatbányászatról, egy álmot veszek meg. Azt az álmot, hogy majd olyan adatokat tudok kibányászni az internetről, ami hasznos lesz az üzletemhez. Ezért ez egy hazugság lenne?

    Mondjuk megmutatja nekem a fickó a tananyagban az import.io weboldalt, és azt hogy hogyan kell használni.

    De én nem tanulom. Ezért írjak neki, a weboldalára, hogy ez egy szemét piramis játék? Ez tiszteletre méltó?

    Tiszteletre méltó dolog hazugságokat terjeszteni és ezzel kárt okozni?

    Terészetesen!! Hiszen már 37 éves vagyok, ez nekem lehet!! Ez így lenne a helyes?

    Érted a dolog visszásságát?

    Akik hazugságokat ír, az kárt okoz. Megtehette volna, hogy nekem ír egy e-mailt. És ahelyett, hogy fikáz, segítséget kér tőlem. Segítettem volna.

    A kor nem mentség.

    Az elmúlt 26 év hazugságai nem a levegőből jönnek. Azokat emberek okozzák. Azért van tele a 26 év hazugsággal, mert senki sem mondott nemet erre. Arra gondoltak, hogy a tisztelet fontosabb.

    Nem tudom, hány éves vagy, de neked tisztelettel válaszoltam. Nem a korod miatt, hanem azért, mert kiérdemelted azt.

    Nem számít hogy kritikus megjegyzést írsz vagy sem. Az számít, hogy őszinte vagy. Ez tiszteletre méltó.

    De a haugság, vagy a rossz szándék soha nem lesz az.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 08:48 DE

    Üdv. Én is gratulálok Péternek. Néhány szót szeretnék még csak írni a kialakult vitáról. A hangnem idős ember felé valóban vitatható.
    A probléma maga a téma, amin viszont saját magam is végigmentem, és azt nagyon ki kellene mindenkinek hallani a Péter szavaiból, mint lényeget: nem az álmodozás, a gondolkozás, hanem a TETTEK hozzák az eredményt. Sőt a következő lépéseket is. Rengeteg ember valljuk be őszintén nemcsak az internet előtt, de más élethelyzetekben is keres csodapirulákat. Beveszem és minden baj elmúlik, minden gond megoldódik, egycsapásra. Egy lépésben, hiszen azért fizettem érte. Oldja meg egy termék minden problémámat. Legyek tőle pénzügyileg független, vagy éppen egészséges, vagy bármi. Péter leveleiben sokszor hangsúlyozta, hogy amit adok, azt végig kell csinálni. Nem mondta, hogy ha előfizetsz, akkor azonnal a számládon lesz az egymillió vagy két héten belül anyagilag független leszel. Az anyagokban ugyanígy hallgathatjuk sokszor tőle: "de előbb csináld meg a feladatod." Egyik szemináriumán: "nincs csodapirula, hanem el kell végezni a piackutatást", stb.
    Én rendrakással kapcsolatban kerestem sokszor mindenféle rendszerező elveket, anyagokat. S bevallom akkor értettem meg a saját hibámat, amikor egyik anyagban arról volt szó: "amit két perc alatt meg tudsz csinálni, azt végezd el." Lemértem a két percet, mennyi idő is az. Mennyi az a feladat, amit akkor elvégezhetnék (iroda, papírok rendet rakása, szemét kivitele, stb) Elég bagatellnek tűnhet, de el kellett kezdeni csinálni. Aztán majd ami több lépéses feladatnak számított, az is helyre került. Csak az volt a baj, hogy a kevesebbet sem csináltam meg. S vártam a csodapirulát, hátha valaki todo listák elvégzéséhez ad majd valami gombnyomásra működő dolgot.
    A másik itt folytatódik szerintem: a dolgok több lépésesek. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos dolgok változásához több lépés kell. Ezért szintén nem kell Pétert számon kérni, hiszen ő el is mondta ezt. Az 1ev.hu is lépések sorozata. Ezeken végig kell menni. Egyenként megcsinálni és akkor elkezdenek alakulni a dolgok. Egyiknek ez gyorsabban meg, másiknak lassabban (mert idősebb, vagy fiatalabb, több pénze van, vagy kevesebb), de ez senkinél sem megkerülhető. De egy lépésben semmi sem fog sikerülni. Meg kellene emberi hangon beszélni és a maga helyén a dolgokat szerintem. Én ehhez kívánok sok sikert.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 09, 2015 12:18 DU

    Köszönöm. :)

  • Attila képe
    Attila (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 09:18 DE

    Üdv!
    Az előbbi írásomból kimaradt a gratula! Mert valóban, ehhez tehetség kell! No és pár dolog, elsősorban emberi értékrendek háttérbe szorítása. De valóban nem akarok rombolni, mert a teljesítmény az valóban teljesítmény!
    Én már sok helyen olvasgattam külföldi ilyesmiket (pénzkeresés) hírlevelek tömkelegét kaptam az elmúlt években. Mindben (na jó, nem mindben) az a közös: Először nem mondja meg, hogy ez neked 100e Ft-ba fog kerülni. Sőt, emlékszem egy paradicsomos példára (lehet, hogy itt találkoztam vele), ahol is 1 db paradicsomból lett a legnagyobb zöldség kereskedője aszem az USA-ban valaki... Tehát a semmiből lehet veszteség nélkül felépíteni, mert így csak több lehet ugye, ha okosan csináljuk... Sőt, így kell csinálni!! (A "lusta ember" programról most nem is írok, pedig mindenki lusta, aki nem csinálja a leckéket. Az fel sem merül, hogy valódi értékkel bíró terméket keres valaki, mint ötletet, amit eladhat, mert próbál tisztességes maradni.) Na már most 100e Ft az semmi lenne?!
    Egy másik helyről egy több százezret érő programot vettem meg akciósan pár ezerért, majd ugyanezt meg is nyertem, mint szerencsés :-D
    Pedig az az igazság, hogy a javát talán magam is meg tudtam volna írni a tartalmának. De hát jó ötlet, ügyes ember. Kapott érte tőlem aszem 3-4e ft-ot? Nem fogok érte haragudni. Többet nem kap.

  • József képe
    József (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 10:05 DE

    Szia Péter!

    Nekem egy kérdésem lenne, amit ha jól láttam nem érintettél még az ilyen pénzkereséssel kapcsolatban. Ha igen, akkor elnézést.
    Az nyilvánvaló, hogy az ilyen pénzkeresési tevékenységhez vállalkozóvá kell válni, ha legálisan akarja az ember tenni. Erre van több megoldás is. Egyéni vállalkozóként másodállásban talán a legoptimálisabb, hiszen akkor a járulékokat nem kell fizetni már mert azt a főállásban megteszik és így tényleg csak a bevétel-kiadás=nyereség után kell adózni.

    Viszont azt szeretném kérdezni, hogy milyen tevékenységi kört kell ehhez felvenni? Tehát az infóanyagok eladásához és amit te végzel. Ez is egy hasznos infó lenne, mert nekem egy napom ráment annak idején, hogy a partnerprogramokhoz megtaláljam a megfelelőt (én ugyanis eddig ezzel foglalkoztam). Szóval meg tudnád osztani a te tevékenységi köreidet, amit felvettél a vállalkozásodba?

    Köszi!

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 09, 2015 18:59 DU

    Ezzel azért nem szoktam foglalkozni, mert az adótörvények elég gyorsan változnak. Én nem vagyok ennek a szakértője, ezért ilyen esetekben mindig a könyvelőhöz fordulok. Ő megmondja pontosan mit kell tennem.

    Mindenkinek más a helyzete, ezért tőle kaphatod a legjobb tanácsot, mert tudja mik a lehetőségeid.

    Tehát ne az enyémet másold, mert nem biztos, hogy az a legjobb neked.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 12:02 DU

    Kedves Attila! Érezhető, hogy sok mindenben te is csalódtál már olyan "termékekben", amik nevetséges dolgokat akartak eladni, majd átverést érzett a dolog felől, főleg, hogy nem árult el mindent az elején annak az értékesítője. Ha most megpróbálod félretenni a sokféle becsapást, akkor nyilván lehet találni olyan dolgokat is, ami viszont érték a maga helyén.
    Pl. a Péter anyagai között annak egy jó része elején programok használata, tömören világosan, aminek segítségével sokan elég hamar tudnak úgy honlapot szerkeszteni, hogy előtte azt sem tudták eszik-vagy isszák a dolgot. Ez pedig már önmagában értékes. Főleg, ha megnézed, mennyi hasonló weblap suli van, ami sokkal drágább és azzal még nem biztos, hogy eladni is tudsz bármit. Ha megnézem az árát, ami nem volt 10.000 Ft, hát azt mondom nem is annyira rossz. Mit veszel ma ennyiért? S még nincs vége az online vállalkozás tananyagnak, ellenben a fentiek már megértek ennyit.
    A másik: a látogatóknak nem mond el a tulajdonos mindent. Miért ne lehetne adagolni az információt? Ez lehúzás és becsapás? Korántsem. Sőt, internetes területen éppen ezzel tudsz lassan értéket adni a termékednek, szolgáltatásodnak. Ehhez pedig információk kellenek. Aki csak lehúzni akar másokat, mindenféle olcsó hús, híg lé alapon, az nem is marad a piacon sokáig. De aki tanít, oktat megpróbálja a sok szövevényes információból előhozni a megfelelőt. Ez is érték. Mert sokan rengeteg időt töltenek, hogy a megfelelő dolgot megtalálják és lehet sok pénztől óvják meg magukat, ha van, aki tudja hol ágazik el az út, vagy merre található jobb megoldás. Ez mind érték. Csak az ember ezt természetesnek gondolja sokszor. S ha rossz információba botlik, azonnal úgy érzi becsapják, s akkor a tanulópénz nagyobb, mintha fizetett volna valahol. Nem beszélve, hogy sokan idővel fizetnek, és ezzel időt vesztenek, de előbb utóbb pénzt is, mert lemaradnak lehetőségektől. De aki pénzzel is fizet, az sokszor nyer időt, mert gyorsabban célba ér, és előbb utóbb újabb pénzekhez is jut. Szóval ezeket kell hozzáigazítani a saját céljainkhoz.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 12:37 DU

    Még annyi jutott eszembe, hogy az infotermékek alapvetően szerintem hal helyett hálót hivatottak adni. Megtanítani az embereket maguknak csinálni a dolgokat, ahelyett, hogy mindig másoktól várják azon a területen a halat, mint jóllakást, segítséget, problémamegoldást. S kérdés, hogy ha valaki nem váltja tettekre a leírtakat, akkor az az anyag valóban kevésbé értékes, vagy egyenesen értéktelen? Egyik ilyen sales oldal éppen a problémamegoldást ajánlja, s egyenesen megmondja: nem fogom megoldani egyetlen problémádat sem, mert te fogod, ha követed a leírtakat.
    A gond ezzel a társadalommal alapvetően, hogy fogyasztói társadalom és mindig szajkózzuk, hogy tudatosodás kellene, nagyobb aktivitás emberek részéről, pedig sokan nem akarnak másként gondolkodni, készségeket elsajátítani, hanem továbbra is halért nyújtják a kezüket, mert az kényelmesebb. Sokaknak a tanulás, a próbálkozás, az önképzés még nem vált életük részévé. Ez pedig igen erősen benne van a dolgokban.

  • Attila képe
    Attila (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 13:11 DU

    Üdv!
    Valóban sok mindennel találkoztam. Még weboldalt is csináltam. De vásároltam teljesen automata weboldalt is (FTP-vel feltölthető programot), ami fogadja a pénzt és automatikusan küldi a letöltési linket. Tehát semmi dolgom nem volt, csak venni egy weboldalt, feltölteni egy FTP klienssel a programot. S kész. Utána csak a feltörés ellen kellett volna védenem. S nem vagyonokért tettem ezt, ez nagyon fontos! S egyben a titka is a dolognak! Sokan keveset a vágyálmok szárnyán az én paypal számlámra. De próbáltam mail cím kereskedést vagy minek nevezzem. S nem spam jelleggel, mert pénzkeresést kért a regisztráló, s olyanok vették volna meg a mail listám, akik szintén azt ajánlottak volna Neki... De ez is "büdös" volt nekem. Lett kb 5 mail címem, de senkinek nem adtam el. S mindez kivétel nélkül külföldi oldalakon történt, angol nyelven. S én nem beszélek angolul!
    S mindezt Péter jóvoltából találtam meg. Mert ha Ő nincs, akkor én utána sem nézek ezeknek a dolgoknak. S végül is azért az elmúlt pár évben sikerült keresnem is az interneten, mondjuk a havi net előfizum díját, s vissza jött mindaz, amit elköltöttem. De sajna második lábnak nem elég. Jelenleg viszont csak állok és keresem a nagy ötletet!
    Egyébként Pétertől vásároltam két terméket. Mindkét esetben úgy voltam a dologgal, ha már ennyit ír, fáradozik, akkor megérdemel tőlem egy-két sört, mindegy mit kapok érte alapon. Szánnék többet is, sőt, az áron felül még 1 évig a bevétel 10-20%-át is felajánlanám, de nekem egy automatikus weboldal kellene :-)
    Végül: Én a Péter sima leveleiből is tudtam hasznos dolgokat megtudni. Vagy hozzászólásaiból. Ezt köszöntem meg azzal a pár sörrel, amit nem személyesen fogyasztottunk el :-D
    Egyébként a jelenlegi hozzászólásomból is sokat tanulhat az, aki akar. S mindezt ingyen adtam. Én talán mindig mindent ingyen adok, s csodálkozok a világon-embereken. :-)

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 13:22 DU

    Értelek :) Bár együtt ittátok volna meg a sört :)
    Szerintem amúgy át kell alakulnia az internetes üzleteknek, mert tényleg sok az átverés vagy könnyű pénzt ígérő internetes lehetőség. Ezek miatt én is szomorkodom. Jó lenne azért a netet tényleg értelmes dolgokra használni. Vannak benne lehetőségek.
    Az ötletre annyit szeretnék reagálni, hogy korszakalkotó, új ötlet nagyon ritkán jön. Szerintem egy területet kell csinálni, tapasztalatokat szerezni, néha rápihenni a problémákra és jönnek heurékák is néha. De a nagy ötleteket is ki kell dolgozni, minden részletében és ez is munka. Kezdj egy egy problémával foglalkozni, és hát ha találsz rá megoldást. Az már érték. Én pl. most azt a területet vizsgálgatom kis szabadidőmben, hogy hogyan jön létre érték egyáltalán. Találtam már pár alapvető sablont erre. Pl. ezt is lehetne egy kisebb összegért értékesíteni. Vagy adjam ingyen, ha már olyan sok időt töltöttem el ezzel? Nem tudom. Itt jön képbe az érték fogalma. Nem?

  • Attila képe
    Attila (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 15:12 DU

    Érték? Erről most ez jutott az eszembe: "Ha nem kell a ritka, drága, megszűnik a nép kirablása." Azt hiszem valahogy így írja Lao Ce a Tao The King-ben.
    Én most csak filozofálgatni tudnék, de ez nem az a hely. :-)
    Egy biztos. Amint belép a pénz, mások, a vevők is megítélik azt, amit Te már megítéltél egy bizonyos értékre.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 10, 2015 07:05 DE

    Értem nagyjából mi a problémád. Lényegében nemcsak pénzben lévő értékek léteznek, hanem van sok humán érték is, stb. Ezek a legmagasabb szintűek. Valójában ezeket nem is tudod pénzen megvenni, ezért nem tartoznak a a piac témaköréhez. Nyilván nem jó a világ így ahogy van, és a pénz sem old meg mindent, épp ez az ember nyomorúsága, de a kettőt el kell választani. Szerintem írj egy könyvet az emberi értékekről.
    Ja...de add ingyen. Mert így becsületes :)

  • Attila képe
    Attila (nem ellenőrzött)
    aug 12, 2015 09:28 DE

    :)
    Szerintem Bibliát és minden vallási könyvet ingyen be lehet szerezni. Minek írjak egy újabbat? :) Gyorsan megjegyzem, nem olvastam, nem olvasom őket.
    Az nem becstelen, ha valaminek ára van. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a becstelen, így nem írok példákat sem. Szerintem lelkiismeret mindenkiben van. Még akkor is, ha épp teljesen felül van írva egyéb dolgokkal, sérelmekkel, egóval, magyarázatokkal, ok-okozati következményekkel, magával az élet ösztönnel, stb.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 14, 2015 13:21 DU

    Mondjuk én meghallgattam volna, mi becstelen. Mert még egy általad említett könyvnek is ára van: http://www.libri.hu/konyv/szent-biblia-standard.html Online lehet, hogy elérhető, de valaki ott is kifizette a szerver költségeket.
    Igazából tényleg nem tudom mi a probléma, mert akkor lehet segítséget is találna az ember rá. Nem?

  • Szilvia képe
    Szilvia (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 20:46 DU

    Gratulálok Péternek, nagyon szép eredmény! :-)
    Habár ezt a tananyagát most nem vettem meg, így nem tudom, mi van a fizetős részben, hanem helyette egy másikat választottam, amit ezzel párhuzamosan visz Péter. De azt én is meg tudom erősíteni, hogy az anyagok általában nagyon hasznosak, rengeteg technikai tudást adnak, többek között a weboldal készítéssel, mérésekkel kapcsolatban, míg máshol jóval kevesebb tudásért kérnek több pénzt.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 09, 2015 21:13 DU

    Köszönöm. :)

  • Dűh Attila képe
    Dűh Attila (nem ellenőrzött)
    aug 09, 2015 23:21 DU

    Én is csak gratulálni tudok! :)
    Piszokul lemaradtam! Részben az az oka, hogy reggeltől estig dolgozom, részben pedig a lustaságom. És ha a fáradtság a lustasággal párosul, az azt jelenti, hogy nem fogok haladni. Mindegy, ne várjatok rám, majd jövök én is! :D

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 12, 2015 02:57 DE

    Oké, számítok rád. :)

  • Wrangler képe
    Wrangler (nem ellenőrzött)
    aug 10, 2015 08:11 DE

    Csodálom a csapatot! :) Tetszik, hogy mindenki el akarja érni a célját és halad hozzá közelebb így vagy úgy. Van aki nyomul és van aki egyet előre kettőt hátra lép.

    Péter mellett kell szólnom, hisz az én mérlegelésem a dolgokban általában a: "Puding próbája az evés." Ő megcsinálta, ő bizonyított, tudja miről beszél neki hiszek. Pont.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 12, 2015 02:57 DE

    Köszönöm. :)

  • Tamas1988 képe
    Tamas1988 (nem ellenőrzött)
    aug 10, 2015 22:15 DU

    Hello Peter! Gratulalok!
    Több dolog is erdekelne. Mi a helyzet a Facebook accountoddal es mivel tartottad fenn az erdekldest,amikor nem ment a FB reklam? Hirdettel mashol is?

    Milyen levelküldö-rendszert hasznalsz? Ez a sajat?
    Ha követjük az utasitasaidat,akkor az automatikus e-mail küldesnel el is akadunk,mert csak manualisan megy. :) Nehez lenne többezer levelet elküldeni...
    Hogyan oldhatjuk meg ezt is?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 12, 2015 03:05 DE

    Köszönöm. :)

    A helyzet az, hogy azért tiltották le, mert állítólag visszajelzések jöttek, hogy megtévesztő a hirdetésem. Ráadásul, két helyről is pont ugyanazt a sablon szöveget kaptam vissza, pont ugyanazzal az aláírással. Az egész hirdetési fiók, használhatatlan. Vagyis nem csak ezt a weboldalt, hanem egyik weboldalamat sem tudom hirdetni. Közölték, hogy a döntésük végleges. Egyszer még írok nekik, azátán ha nem, hát nem.

    Közben felvettem, a kapcsolatot a Google Adwordsszel. Ott nagyon segítőkészek, meglátjuk mire jutok velük.

    Az Intelligent Mailer saját fejlesztés, de elérhető a nagyközönség számára is. Azért csináltuk, mert nem találtunk olyan hírlevél küldőt, ami úgy támogatná a marketing folyamatokat, ahogyan ez. Ezzel könnyedén megoldottam az automatikus hírlevél küldést.

    Pontosan ennek köszönhető az is, hogy még most is, folyamatosan több nappal a hirdetés leállása után is növekszik a bevételem, hogy az automatikus rendszer teszi a dolgát.

    De ettől függetlenül ráfekszem az új reklámra is :)

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 12, 2015 06:49 DE

    Szia. Azt megmutatnád majd, hogy lenne érdemes akkor facebook hirdetést jól feladni? Tanulva a hibákból. Köszi.

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 12, 2015 19:08 DU

    Jelenleg nyomozok azután, hogy mi volt a probléma, de elvileg rövidesen sikerül majd kiderítenem és akkor elmondom.

  • Hajni képe
    Hajni (nem ellenőrzött)
    aug 12, 2015 22:20 DU

    Sziasztok, szia Péter :) Kezdetektöl fogva biztos voltam abban, hogy megcsinálod, öszintén gratulálok. Figyelemmel kísértem az írásaidat s teljes mellszélességgel kiállok én is az mellett, hogy bármibe kezd az ember, egyszerüen TENNI KELL A DOLGOKAT. Hálás vagyok Neked, mert folyamatosan tápláltad/táplálod bennem a kitartást és akkora ötletet merítettem az egyik írásodból, hogy na. Már szedem össze hozzá a csapatot és 4 nyelven fogjuk megcsinálni a dolgot. Köszönöm

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 13, 2015 22:28 DU

    Köszönöm :)

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 14, 2015 13:46 DU

    Hajni, te feliratkoztál a Hogyan legyek jó nőre? :) Érdekelne a véleményed. :)

  • Balk László képe
    Balk László (nem ellenőrzött)
    aug 15, 2015 20:07 DU

    Péter szándékosan kapcsoltad le az oldalt vagy csak én nem látom a *****.hu oldalról van szó csak egy kapcsolat űrlapot látok.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 19, 2015 21:17 DU

    Én is csak azt latom, valami baj torttént?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 21, 2015 19:02 DU

    Nem semmi gond nincsen, de úgy néz ki a Firefox valamiért nem irányít át. Ez a tagsági rendszer, csak nem látsz semmit, mert nem vagy tag.

    Nem vettem észre mert Safarit használok, de utána nézek mi a probléma.

    JAVÍTVA
    A Firefox nem irányt át helyesen, ezért ki kellett egészítenem egy újabb utasítással. Így már tökéletesen működik.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 22, 2015 10:14 DE

    Szia Péter! Lesz a zárt felületen összefoglaló hamarosan? Vagy nem?

  • Müller Péter képe
    Müller Péter
    aug 24, 2015 23:52 DU

    Igen, mert úgy néz ki sikerült kibogoznom, a Facebook dolgait.

  • masason képe
    masason
    aug 28, 2015 11:43 DE

    Csak halkan szólok, hogy megcsinálta: 0-tól 1 millióig az interneten
    megmutatva. Nekünk meg, akik nézünk , mint a moziban, eggyel kevesebb
    kifogásunk maradt, hogy miért nem vagyunk még anyagilag függetlenek.
    Tudom Péter, hogy számodra ez nem valami különleges teljesítmény, de
    azért mégis csak GRATULÁLOK: Tibi

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 28, 2015 14:45 DU

    Szeretnék én is gratulálni! Szép, megtervezett teljesítmény volt.

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    aug 28, 2015 20:04 DU

    Szia. Csinálj már Péter valami összefoglalót :) Már jó lenne....hosszú volt a leállás :)

  • masason képe
    masason
    szep 05, 2015 12:29 DU

    Mindig is sejtettem, hogy a Jónők egy olyan alternatív univerzum, amely fekete lyukként képes beszippantani a gyanútlan járókelőt (főként, ha férfiból van az illető),s most ez történt Péterrel is. Mindenesetre, ha Stephen Hawking nem téved, van talán átjárás és hologramként megjelenhet Péter is a mi univerzumunk szegélyén. Várom már azt a percet: Tibi

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    szep 15, 2015 13:19 DU

    Jól eltűntél Péter :)

  • Tisza István képe
    Tisza István (nem ellenőrzött)
    szep 25, 2015 17:41 DU

    Mindenesetre, ha beteg, akkor én jobbulást kívánok neki.:-)

  • Tamas1985 képe
    Tamas1985 (nem ellenőrzött)
    szep 27, 2015 07:27 DE

    Nepalba akart menni,nem?

  • Balázs képe
    Balázs (nem ellenőrzött)
    szep 27, 2015 20:46 DU

    Szerintem Péter nem olyan gyerek....eddig mindig segítőkész volt. Valami biztos közbejött. A folytatás jó lenne persze, de én hiszek benne :) Hajrá Péter!

  • Zsolt képe
    Zsolt (nem ellenőrzött)
    szep 29, 2015 10:11 DE

    Gyerünk, Péter adj valami életjelet!
    Rem, hogy minden OK! Hajrá! :)

Szólj Hozzá!